A pszichoanalízis és az ebből kialakuló terápiák (más néven pszichoanalitikus pszichoterápia, pszichodinamikus pszichoterápia, pszichoanalitikusan orientált terápia) az összes terápiás módszer közül a legambiciózusabb a terápiás célokat és a terápia alkalmazási területét, valamint egy-egy probléma különböző megközelítési módjait illetően. A pszichoanalízis Sigmund Freud felfedezéseivel kezdődött több mint egy évszázada, módszerei azonban sokat változtak azóta. A pszichoterápiák közül ez a legkomplexebb kezelési mód, jelentős hatása volt és van a legtöbb egyéb terápiára is.

A pszichoanalitikus pszichoterápia elnevezés olyan pszichés beavatkozási módokra utal, amelyek elméleti és módszertani alapja a pszichoanalízis. E terápiás módszer a felnőtt személyiség fejlődésének megértésében meghatározónak tartja a gyermekkori élményeket. A heti egy vagy két alkalmas terápiás ülések során a páciens a terapeutával szemben ül;, a terápia hossza néhány hónaptól több évig terjedhet. 

A pszichoanalitikus pszichoterápia technikái tehát a pszichoanalízis technikáin alapulnak. Ezek közé tartoznak:

Szabad asszociáció

A terápiás üléseknek szándékosan nincs formális struktúrája, ehelyett a páciens arról beszél, ami az eszébe jut, ami foglalkoztatja, vagyis “szabadon asszociál”. Ehhez az szükséges, hogy a páciens lazítson megszokott gondolkodási kontrollján, szavait, gondolatait ne cenzúrázza.  

Értelmezés

Legegyszerűbb formában azt a magyarázó jellegű állítást nevezzük értelmezésnek, amely összeköti a viselkedést, a gondolatokat, az érzelmeket vagy a tüneteket azok tudattalan eredetével, jelentésével. 

A viszontáttételi érzések figyelembevétele

A terapeutának a pácienssel kapcsolatos saját érzéseit, fantáziáit, gondolatait veszi figyelembe abból a szempontból, hogy az mit mond, mit mutat a páciensről. A pszichoanalitikus terapeuta figyelembe veszi ezeket az érzéseket, és felteszi önmagának a kérdést, hogy mit jelent az, amit a pácienssel kapcsolatban érez, gondol.

Több száz terápiás ülés hangfelvételeit elemezve Blagys és Hilsenroth (2000) hét olyan technikai elemet azonosítottak, amelyek a pszichoanalitikus terápiák megkülönböztető jegyei:

1. Az érzelmekre és azok kifejeződésére való fókuszálás: a páciens megfigyeli saját érzelmeit a terápia során, a terapeuta segít neki megfogalmazni az átélt érzelmeket. Az érzelmi belátás, szemben az intellektuális belátással, lényeges változásokat eredményez.
2. A zavaró gondolatok és érzések elkerülésére tett próbálkozások elemzése: az emberek számos módon megpróbálják elterelni a figyelmüket zavaró gondolataikról és érzéseikről, pl. az érzelmek helyett inkább tényekre koncentrálnak, vagy elhallgatnak az ülés során. A terapeuta arra bíztatja a pácienst, hogy fogalmazza meg zavaró érzéseit.
3. Ismétlődő, visszatérő mintázatok azonosítása: a terapeuta megpróbálja azonosítani és a páciens segítségével megvizsgálni a páciens életében, kapcsolataiban, érzéseiben és gondolataiban megjelenő ismétlődő mintázatokat. Elképzelhető, hogy a páciens nagyon is tudatában van ezeknek, de az is lehet, hogy egyáltalán nem figyelt  még fel ezekre..
4. Múltbéli élmények megvitatása: a pszichoanalitikus pszichoterapeuták egyetértenek abban, hogy a személy múltjának eseményei – különös tekintettel a korai kapcsolati élményekre – befolyásolják a felnőttkori személyiséget és működésmódot. A páciens aktuális problémáinak jobb megértése céljából a terapeuták megvizsgálják a páciens múltjának eseményeit, élményeit.
5. A személyközi kapcsolatokra helyezett fókusz: a pszichoanalitikus pszichoterapeuták szerint a lelki zavarok nagy mértékben a páciens más személyekkel kialakított kapcsolati problémáiban gyökereznek, ezért a terapeuta megpróbálja feltárni a páciens múltbéli és jelenlegi kapcsolatainak a jellemzőit.
6. A páciens és terapeuta közti terápiás kapcsolat figyelembe vétele: a terapeuta figyelmet szentel a közte és a páciens között kialakuló kapcsolatnak (amit néha “áttételnek” is neveznek), mert a pszichoterápiás helyzet jellemzői, az a mód, ahogy a páciens a terapeutához viszonyul, a páciens több más kapcsolattípusában is fellelhető.
7. A fantáziák feltárása: a pszichoanalitikus pszichoterapeuta arra bíztatja a pácienst, hogy beszéljen szabadon bármiről, ami az eszébe jut. Így a páciens a terápiában számos dologról, pl. vágyairól, álmairól, fantáziáiról is beszélhet. Mindez fontos információt szolgáltat a terapeutának a páciensről, amit aztán a terápiában fel is használhat. 

A fentieken túl a pszichoanalitikus pszichoterápia célja az, hogy a pszichés tünetek enyhülésén (remisszió) túlmenően megalapozza a páciens lelki erősségét, lehetővé téve ezáltal azt, hogy hatékonyabban szembenézzen a kihívásokkal, nehézségekkel, és egy teljesebb és gazdagabb életet élhessen a jelenben. 

Forrás:

A British Psychoanalytic Council ‘Psychoanalytic psychotherapy: what’s the evidence?’ tájékoztatója alapján.

Hivatkozás:

Blagys, M., Hilsenroth, M (2000) Distinctive features of short-term psychodynamic-

interpersonal psychotherapy: a review of the comparative psychotherapy process literature. Clinical Psychology: Science and Practice, 7: 167-188.