A pszichoterapeuta valóban fontos személlyé válik a közös munka során a kliens életében, különösen, ha egy hosszabb, feltáró jellegű terápiáról van szó (pl. pszichoanalitikus), és nem egy rövidebb terápiáról (pl. kognitív terápia).
Ugyanakkor az emberek általában akkor keresnek terápiás segítséget, amikor a dolgok tartósan, visszatérően rosszra fordulnak az életükben. Ilyenkor a szabadságérzetüket, spontaneitásukat jelentősen csökkenti az, ahogy dolgoznak, családi életük és kapcsolataik is akadozhatnak, a régi, jól ismert köröket futhatják ezeken területeken.
Ha pszichoterápiát kezd valaki, akkor egy intenzív, fontos és akár hosszabb ideig tartó kapcsolatot is kezd. De mindennek a végső célja az, hogy az illető függetlenebbnek élje majd meg magát, gondolkodása, érzései, viselkedése tudattalan mintáitól szabadabb legyen.
Ha a pszichoterápia, melyben részt vesz, soha véget nem érőnek tűnik az Ön számára, akkor érdemes alaposabban utánajárni, mi lehet ennek az oka. A társadalombiztosítás által finanszírozott terápiák eleve előre megszabott idejűek, limitáltak. Ha lehetősége van magánúton egy időben nem kötött, nyílt végű terápiába járni, akkor a terápiás folyamatnak természetszerűleg érezheti az elejét, közepét, végét. Ha pedig a terápiás folyamat időben nyitott, akkor előreláthatólag inkább évekig, mint hónapokig fog tartani. Általában a terapeuta és a páciens is érzik, hogy mikor jött el az idő a lezárásra, és megbeszélnek egy konkrét időpontot, amikor befejezik a terápiát.
Ez nem azt jelenti, hogy könnyű elválni valakitől, akivel ilyen intenzíven dolgoztunk együtt, és akivel idő közben szoros kapcsolat alakul ki. Ám a terápia befejezése és annak meggyászolása szintén fontos részei a folyamatnak.