Depresszió

A depresszió mint orvosi értelemben vett betegség nem azonos a mindennapi életben gyakran tapasztalható elkeseredéssel vagy átmeneti rossz hangulattal. A depresszió orvosi értelemben vett betegség, tehát meghatározott tüneteknek meghatározott ideig fenn kell állniuk ahhoz, hogy e diagnózist meg lehessen állapítani.

A depressziós beteg elveszti érdeklődését a külvilág iránt, nem érdekli munkája, családja, hobbija. Állandóan fáradtnak, gyengének érzi magát, napi aktivitása felére-harmadára csökken. Étvágytalan lesz, testsúlya csökken (néha épp fokozott étvágy észlelhető), rosszul alszik (néha túl sokat, de a keveset alvás a gyakoribb), reggelre nem piheni ki magát. Szexuális érdeklődése és teljesítőképessége lecsökken, életét értelmetlennek érzi, önvádlások jelentkezhetnek nála és sokszor az öngyilkosság gondolatáig, illetve az öngyilkossági kísérletig is eljut. Ahhoz, hogy a major depresszió diagnózisát felállíthassuk, minimálisan két héten át az alábbi 9 tünet közül legalább ötnek (ezen belül pedig az első kettőből legalább az egyiknek) kell fennállnia:

  1. depressziós, szomorú hangulat,
  2. az érdeklődés és örömkészség jelentős csökkenése (anhedonia),
  3. jelentős testsúlycsökkenés vagy -gyarapodás,
  4. inszomnia vagy hiperszomnia (csökkent vagy fokozott alvás),
  5. nyugtalanság vagy gátoltság,
  6. fáradtság, erőtlenség,
  7. értéktelenség érzése, önvádolás, bűntudat, esetleg depressziós téveszmék,
  8. csökkent gondolkodási, koncentrálási és döntési képességek,
  9. életuntság, öngyilkossági gondolatok vagy kísérlet,

E klasszikus depressziós tünetcsoport elsősorban a nőkre jellemző. Újabb vizsgálatok szerint a major depressziós férfiaknál e tünetek mellett (néha részben azok helyett) a következők is előfordulhatnak: 1,aAlacsony stressztolerancia-küszöb; 2, fokozott hajlam agresszív viselkedésre; 3, dühkitörések; 4, másodlagos alkohol-, illetve gyógyszerabuzus (dependencia); 5, a hatóságokkal való összeütközés.

Ha többet meg szeretne tudni a depresszióról, akkor látogasson el az iFightDepression.hu oldalra.

Pszichológiai kezelési módok

  • viselkedésterápia (magas szintű kutatási bizonyíték)
  • kognitív terápia (magas szintű kutatási bizonyíték)
  • kognitív viselkedéselemzés (magas szintű kutatási bizonyíték)
  • interperszonális terápia (magas szintű kutatási bizonyíték)
  • problémamegoldó tréning (magas szintű kutatási bizonyíték)
  • önmenedzsment/önkontrollterápia (magas szintű kutatási bizonyíték)
  • elfogadás- és elköteleződés-terápia, ACT (közepes szintű kutatási bizonyíték)
  • behavior (viselkedés) párterápia (közepes szintű kutatási bizonyíték)
  • érzelemfókuszú terápia, EFT (közepes szintű kutatási bizonyíték)
  • racionális emocionális viselkedésterápia, REBT (közepes szintű kutatási bizonyíték)
  • reminiszcencia/Visszaemlékezés-terápia (közepes szintű kutatási bizonyíték)
  • szelf-rendszer terápia (közepes szintű kutatási bizonyíték)
  • rövidtávú pszichodinamikus terápia (közepes szintű kutatási bizonyíték)

Megjegyzés: más pszichoterápiás módszerek is (mint pl. a tudatos-jelenlét alapú kognitív terápia, MBCT) hatékonyak lehetnek a depresszió kezelésében, de azokat eddig nem vizsgálták ugyanolyan tudományos módszerekkel, mint a fentieket, illetve még nem gyűlt össze megfelelő mennyiségű és minőségű tudományos eredmény róluk. Sokféle gyógyszeres terápia is segíthet a depresszió kezelésében, de azokat nem vontuk be az értékelésbe. Minden esetben javasoljuk, hogy konzultáljon pszichiáterrel vagy klinikai szakpszichológussal, aki szakszerű diagnózist állíthat fel, és akivel megbeszélhetik a szóba jövő kezelési lehetőségeket. Állapotának javulása érdekében panaszait nyíltan beszélje meg terapeutájával, aki segít a terápiás célok megfogalmazásában, és akivel majd együtt dolgozhatnak e megvalósításán.

Szeretné tudni, miként segíthet valakinek, aki öngyilkosságot fontolgat? Aggódik valakiért?

Olvasson tovább...

Öngyilkosság megjelenése a hírekben

Ha éppen cikket, blogot ír, rádió vagy TV műsorhoz gyűjt információkat öngyilkosság témában, akkor segítünk a téma kidolgozásában, megfogalmazásában. Ha kérdései vannak, írjon nekünk! Hogyan tudósítson egy öngyilkosságról? Nemzetközi öngyilkosság megelőző szervezetek újságírókkal, hírportálokkal együttműködve kidolgoztak egy ajánlást az öngyilkosságokkal kapcsolatos riportok, hírek megírására. Több

Tovább olvasom »

Mit tehet Ön az öngyilkosság megelőzéséért?

Mindenki tehet az öngyilkosságok számának csökkenéséért. Jelenleg 28 országnak van nemzeti szintű öngyilkosság-megelőzési stratégiája. A megelőzéssel kapcsolatban a WHO által megfogalmazott üzenetek között szerepel az is, hogy a (formális és informális) közösségeknek kulcsszerepe van az öngyilkosság megelőzésében. Úgyhogy mindenki tehet azért, hogy odafigyeléssel, törődéssel, az

Tovább olvasom »

Mozgás- és táncterápiák

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a mozgás- és táncterápiák olyan nonverbális módszerek, amelynek fő eszköze a mozgás, a spontán tánc általi önkifejezés, a verbális szinteket megelőző, testtudati munka. Két fő irányzata ismert ma Magyarországon: a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia, amely a Pszichoterápiás Tanács által akkreditált önismereti

Tovább olvasom »